Egy wannabe fotós naplója

Na, így jár az ember, ha felelőtlen ígéreteket tesz, mint én az előző posztban.

Jelentem, nem tűntem el, csak a hétköznapok a fejemre nőttek.
Hamarosan jelentkezem.

Pénteken voltam egy pár éjszakai felvételt készíteni, amik első blikkre elég jól sikerültek, de erről talán majd holnap bővebben, mert hétvégén elhúzódott az idő, így nem sikerült elvégeznem az utólagos simításokat ezeken a képeken.
Így ma egy "kényszerposzttal" fogtok itt találkozni, mivel mindenképpen írnom kell ma is valamit, nehogy abbamaradjon a lelkesedésem. (Tudniillik elég hamar képes vagyok elkényelmesedni.)

Amatőr fotósoknak megtiszteltetés, profi fotósoknak bosszantás. Mi az?
Az ha "ellopják" a képünket, illetve forrásmegjelölés nélkül újraközlik. 

Engem ez egyenlőre nem zavar, sőt, örülök ha valaki arra méltónak találja, hogy újraközölje, de előbb vagy utóbb biztos el fog jönni az a pont, hogy idegesítőnek fogom találni, ha egy nehéz munka árán elkészített képem valahol felbukkan, persze úgy, hogy elfelejtik megemlíteni a készítő nevét. Érdemes ezek ellen egy pár trükkel védekezni.

- Vízjelezzük be a képet!
Bár általában magát a képet nem szeretnénk tönkretenni azzal, hogy egy hatalmas nagy halvány szignót odabiggyesztünk a közepére, de néha nincs más út. Ajánlott ez akkor, ha van egy netes portfóliónk, ahová jó minőségben és nagy méretben töltöttük fel a képeinket. Persze arra ügyeljünk, hogy meg legyen nekünk vízjel nélkül is, hátha egyszer nyomtatni akarjuk.

- Szignózzuk!
Ez már annyira nem vágja gallyra a kompozíciót, sőt, ha elég elegáns az aláírás, akkor még a szerves részévé is válhat.  

- Adjunk infót a képeinkhez!
Nem nagy munka a féltett képeink infóját megszerkeszteni (azt hiszem bármilyen képszoftver alkalmas a feladathoz, de a PS mindenképp), mégis az emberek általában nem veszik a fáradtságot, hogy ezeket átszerkesszék. Így ha esetleg ha vitába keverednénk a weboldal működtetőjével, amelyik a képünket újraközölte, erre hivatkozhatunk.

- Néha ellenőrizzük le, hogy felbukkant-e valahol a képünk!
Ezt a funkcióját nem annyira rég fedeztem fel a Google-nek, pedig valószínű már meg van egy ideje. 
Nyissuk meg a Google kezdőlapját. Kattintsunk fent a KÉPEK fülre, hogy képet szeretnénk keresni. A mezőbe, ahova a kép címét kell beírni található jobb oldalt egy kis fényképezőgép ikon. Kattintsunk arra. Ha neten fent van a képünk, akkor illesszük be az URL-jét, de akár fel is tölthetjük. Klikk a keresésre.
Nem mindig ad teljes találatot, viszont jobb mintha egyesével kellene végigböngészni az összes lehetséges helyet, ahol a képünk felbukkanhatott. Illetve még azt is ellenőrizhetjük, hogy hasonló színvilággal (ne adj isten kompozícióval), mások milyen képeket készítettek, mivel a találatok alján megjelenik a "Hasonló képek" kategória. 
(Csak úgy kíváncsiságból, utánanéztem az előző posztban közölt ételfényképnek, és láttam, hogy teljesen hasonló színvilágú és kompozíciójú képek már készültek. Tehát annyira nem lőttem mellé.)

És mit csináljunk, ha valahol felhasználták a képünket? Nos ez attól függ, hogy ők kerestek-e pénzt vele. Ha igen, akkor mehet a per! (Na jó, fogalmam sincs, hogy hogyan juthatunk egy kis pénzhez, de gondolom tényleg jogi útra lehet valahogy terelni a dolgot.)
Ha viszont teljesen nonprofit volt a dolog, akkor (1) megkérhetjük a weboldal működtetőjét, hogy nevezzen meg legyen szíves minket, mint forrást, vagy (2) szólítsuk fel, hogy távolítsa el, mert nem járultunk hozzá az újraközléséhez.  

Mára ennyit szerettem volna, holnapra akkor megpróbálom közölhetővé tenni a péntek esti képeket és azzal jelentkezem.
Szép fényeket! 

Az előző posztban elkövetett gyalázatos ételfotózás kompenzálásaként, kénytelen voltam újabb foodográfiára vetemedni, csak most már jobban felkészülve (és alkohol nélkül).

Nem hagyott nyugodni, hogy nem sikerült normális képet készítenem egy nyamvadt süteményről, így tegnap egy kis relaxációs tevékenységként főztem (illetve sütöttem) egy csirkemellet borskéregben, hogy aztán megörökítsem, de most már bizonyos dolgokra jobban odafigyelve, hogy valami vállalhatót hozzak össze.

Így sikerült összehoznom az alábbi képet (kattintásra külön ablakban nagyobb lesz):

Az alábbi tapasztalatokat sikerült összeszednem:

- Hagyd kihűlni az ételt!
Forró étellel nehezebb dolgozni, sokkal képlékenyebb, "mozgékonyabb". A fényképen úgy se látszik, hogy az étel hideg vagy meleg.

- Közelíts!
Nyugodtan lehagyhatod a tányér szélét, mert úgy se az asztal a fontos (persze, csak ha tényleg nem a terítéket szeretnéd kihangsúlyozni). Az étel jobban kitölti így a képet, úgyis az a főszereplő.

- Díszítsd fel!
Minél színesebb, annál szebb.

- Hagyd el a fehér terítőt!
Sokkal szebb és hangsúlyosabb lesz a fehér tányér, ha az asztal természetes fa színét használod alátétnek. Ha mindenképp terítőn fotózol, akkor használj sötétebb textíliát. 

- Használj kis mélységélességet!
Sokkal jobb, ha a háttérben lévő dolgok a homályba vesznek. Nem vonják el a figyelmet a "főfogásról". Én manuálisan állítottam be a fókuszt, mert nálam a hús volt a főszereplő (hiába, férfiból vagyok). 

- Ha lehet, használj természetes fényeket!
Próbáld meg az ablak közelében fotózni. Sokkal természetesebbnek hat, mint a mesterséges megvilágítás (Persze a túl harsogó árnyékokat finomíthatod egy felső megvilágítással).

- A kevesebb néha több!
Ne zsúfold tele a tányért. A legdrágább éttermekben is csak falatnyi adagokat adnak egy-egy fogásból. (Mit lehet tenni, ez a trend.)

- Állítsd be, aztán tálalj! 
Tedd ki a tányért a fényképezőgép elé és aztán kezdd el rápakolni az ételt. Nagyon bosszantó tud lenni, ha egy kitálalt étel a hordozgatás közben szétcsúszik.  

Hát ennyi lett volna.
Remélem ezzel jóvátettem a múltkori baklövésemet.

Hát a tegnapi estét se így terveztem, de mit tehet az ember, ha az akaratánál nagyobb erők működnek a háttérben?

Történt ugyanis, hogy munkából hazafelé menet, egyik ismerősöm felhívott valami mondvacsinált indokkal ("Figyu, 2 hetes a fogkefém. Nem iszunk erre egy sört?"), hogy találkozzunk egy közeli krimóban.
Telt-múlt az idő, fogytak a sörök és a felesek (na jó, két sör két feles), és mivel egész nap nem nagyon sikerült táplálékot magamhoz vennem, ezért ez igencsak kihatással volt a közérzetemre (értsd szalonspicces állapotba kerültem). 

Másfél óra elteltével úgy gondoltam, ideje hazamenni. Otthon komputer be, Arckönyvre fel (szokványos időölő tevékenység), ahol megpillantottam, hogy az olcso-receptek.hu falán (mert ugyebár csóróság van) közöltek egy süteményreceptet, valamint azt, hogy nincs hozzá fényképük, de aki a leghamarabb elkészíti és lefotózza, az gazdagodhat egy szakácskönyvvel. 

MI? Fotó és nyeremény? 

Mivel már az alkoholos italoktól bátor voltam, ezért úgy gondoltam, vágjunk bele! (Este 9-kor süteményt sütni. Ehhez aztán sok ész kell.) 

Közértbe le, hozzávalók kosárba (plusz még egy sör, mert ugyebár a konyha melegébe hamar megszomjazik az ember), fizetés, távozás, indulás haza.

A sütemény relatíve gyorsan megvolt (bár megjegyzem, hogy a recept hibás volt, de az előképzettségemnek hála, sikerült felfedeznem és korrigálnom a hibát), már csak le kellett fotózni.

Süteményt tányérra, fénysátorba be, gép beállít, fotóz, kész. Kis utómunka, kis korrigálás és ment is a mail. A fotóalany elpusztítása után le is feküdtem aludni. Reggel felkelve ("Hol a KÁVÉ??") megtekintettem az eredményt. Mit ne mondjak, elég siralmas lett.

Mielőtt megmutatnám jöjjenek a tanácsok:
- Soha, de SOHA ne fotózzatok, ha ittatok!!
Bátor és magabiztos lesz az ember, valamint türelmetlen is. Ez pedig elég szerencsétlen párosítás.

- Ételt ne fotózzunk fénysátorban!
Üres lesz az egész. Semmi hangulat, homogén kép. Inkább szánjunk rá időt, hogy megterítsünk, illetve teremtsük meg neki a környezetet.

- Ha nincs normális tányérod, ne is kezdd el!
IKEÁban fillérekért lehet venni négyzet alakú tányérokat. Érdemes egy párat beszerezni, mert minden kaja jobban mutat rajta. A hagyományos tányérokat pedig tartogassuk a vasárnapi ebédekhez.

Ennyi lett volna a tanulság. Én mindenképpen okultam belőle. Remélem Ti is. 
(Hétvégén viszont ígérem normális ételfotót fogok feltölteni, csak hogy megnyugodjon a lelkem.) 

Végezetül a kép:

(Én mondtam, hogy siralmas...)

UPDATE: A szakácskönyvet mellesleg megnyertem... :)

Az oldalbordám hétvégére hazautazott a szüleihez, így ez a hirtelen jött szabadság tökéletes lesz egy kis éjszakai kiruccanásra, most, hogy nem kell meló után hazarohannom.

Úgyhogy a holnapi nap folyamán két dolgot gondoltam, hogy mindenképpen lencsevégre kapok esti fényben. Az egyik egy kivilágított templom, a másik pedig egy látkép Budapestről a Petőfi hídról. (Illetve ami még jön.)
Egyik se egy nagy was is das, viszont gyakorlásnak, illetve annak, hogy kipróbáljam végre a nagylátószögű előtét lencsét, teljes mértékben megfelel. 

Viszont nem árt egy pár dologra odafigyelni, ha az ember fotózni indul. Ezek régebbi megfigyelések, és elég általánosak, de nem árt megemlíteni őket.

- Legyenek nálunk azok a dolgok, amikre feltétlenül szükségünk lesz, illetve az is, ami talán jól jöhet!
Ez elég triviálisnak hangzik, viszont feltétlenül ellenőrizzük elindulás előtt, hogy mindent bepakoltunk-e, nehogy utólag derüljön ki, hogy mégiscsak otthon maradt valami. Nekem könnyű dolgom van, mivel a teljes felszerelésem elfér a fotóstáskába, így biztos, hogy nem marad ki semmi.

- Az állványt se hagyjuk otthon!
Ez pont nem fér bele a táskába, úgyhogy lehet rá esély, hogy otthon hagyjuk. Inkább vigyük magunkkal, minthogy kifelejtődjön és szükségünk legyen rá. Kicsi, kompakt, hátizsákban elfér. Semmi ok arra, hogy ne legyen nálunk. 

- Legyen(ek) teljesen feltöltve az akksi(k)!
Kínos lenne, ha már a túránk elején lemerül, és csalódottan slattyoghatunk haza. 

- Csináljunk elindulás előtt egy "kontrollképet" otthon!
Így kiderül, hogy esetleg szennyeződött-e az objektív, benne van-e a memóriakártya/akksi a gépben, illetve minden megfelelően működik-e.

- Derítsük fel a helyszínt!
Ez mondjuk lehet, hogy csak nekem fontos, de mindenképpen jó ötlet, hogy előzőleg bejárjuk a helyszínt. Régebben mindig úgy vágtam neki az útnak, hogy előtte nem is jártam ott, mert gondoltam biztos lesz mit fotózni. Aztán persze koppantam. De ha már ismerjük a helyet, akkor van elképzelésünk arról, hogy mit is szeretnénk megörökíteni, nem pedig csak lövöldözünk a nagyvilágba.

- Nézzük meg az időjárás jelentést!
 Semmi sem vághatja annyira taccsra az elképzeléseinket, mint az hogy teljesen felspannolva, elszántan indulnánk már végre fotózni, amikor is elered az eső. (Nekem úgy látom a holnappal szerencsém lesz, maximum fázhatok.)

Nos, nekem ezek a dolgok vannak, amikre mindenképpen felügyelek.
Egyéb tipp? 

RAW vagy JPEG?
Néhány fotósnak elég ezt a kérdést feltenni, és vérszemet kapva elkezd az egyik vagy a másik mellett akár habzó szájjal kiállni, illetve az általa nem preferált formátumot kritizálni. Tisztára mint az örök Linux vs. Windows (vs. MacOSX) kérdés.

Én RAWban fotózok.
Miért?
- Mert kezdő vagyok és ez sokkal több szabadságot nyújt utófeldolgozás során. Nem kell a fehéregyensúllyal "vacakolni", mert ezt akár később is korrigálni tudom.
- Mert szeretek utólagosan is dolgozni a képekkel. Nagyobb eséllyel tudunk szép képet csinálni egy nem tökéletes RAW képből mint egy nem tökéletes JPG-ből.
- Mert nem érdekel a fájl mérete. Annyira azért nem fotózok sokat, hogy egy kiruccanásom alkalmával RAW formátumban készült képekkel meg tudjam tölteni a 2x4 GB-os kártyákat.
- Mert nem számít a sebesség. Nem foglalkoztam még akciófotózással, így nincs igazán szükségem a gyorsaságra.
- És végül, mert tudja a gép.

Nálatok a RAW vagy a JPEG a favorit?

Sajnos a tegnapi nap folyamán, bármennyire is szerettem volna, nem sikerült eljutnom itthonról sehova, hogy "lőhessek" egy párat, így a mai poszt megint csak egy ajánló lesz, ahelyett, hogy már végre érdemi munkát mutatnék be.

Mivel az előző bejegyzésben a Photoshopról (és a hozzá fűződő kapcsolatomról) volt szó, ezért szeretnék még egy kicsit ezen a vonalon maradni. Mármint a képszerkesztők vonalán. 

Ide most szerettem volna azt írni, hogy millió és egy, jó, ingyenes képszerkesztő található a neten, olyanok is amelyek kenterbe verik a PS-t.
De sajnos ezt nem írhatom, mert nem lenne igaz. Sajnos az a 22 év, ami az Adobe Photoshop mögött áll, az meg is látszik rajta. Bár rengeteg olyan funkciója van, amit egy átlag fotós nem használ, (valamint, meg kell hagyni, van gépigénye), mégis egy remekbe szabott szoftver, amit nehéz más dolgokkal helyettesíteni. 

Mégis van alternatív mód arra, ha nem szeretnénk letölteni fizetni ilyen drága programért, vagy nem saját számítógépen szerkesztenék képeket. Szám szerint kettőt ajánlanék figyelmetekbe, de kommentekbe várom, hogy esetleg Ti milyen más módokat ismertek.

Az egyik, talán legismertebb a GIMP. Mivel szabad forráskódú, ezért rengeteg olyan kiegészítőt írtak már hozzá, amelyeket telepítve "felturbózhatjuk" az alap programot. Gondolok itt a GIMPshop-ra, amely telepítésével a Photoshop felhasználók se tévednek el nagyon a funkciók között. De megemlíthetném még az UFRaw nevű plug-int, amellyel a RAW fájlokat tudjuk szerkeszteni.

A GIMP Windows, Linux és MacOSX platformokra is elérhető, kis gépigényű, úgyhogy akár egy netbookon is futtathatjuk.

A másik program, amelyet alternatívaként szoktam használni a Pixlr.
A legfőbb tulajdonsága, hogy teljes egészében platform független, mivel egy online képszerkesztőről van szó, amely elérhető a pixlr.com címen. Nem szükséges telepíteni, úgyhogy akár külföldön is használhatjuk egy internetkávézóba beülve, ha esetleg erre lenne ingerenciánk. 

Rétegeket kezel, felhasználó barát felülettel rendelkezik, valamint az összes színkorrekciós eszközt tartalmazza, amire szükségünk lehet.

Próbáljátok ki, véleményezzétek, illetve várom a további tippeket, hogy Ti mit használtok PS helyett.

A mai napra megint csak egy kínzó kérdés jutott, miszerint milyen mértékben szabad a fotóinkat manipulálni? Csak a színeket korrigáljuk, vagy tüntessük el az oda nem illő tárgyakat, esetleg helyezhetünk oda más dolgokat is? Mikortól válik a dolog mesterkélté, csúszik át a grafikai alkotás térfelére?

Egy kis "történelemmel" kell kezdenem:
Kb. 1998-ben találkoztam először a Photoshoppal. Az akkori verziószám az 5.0-ás volt és eléggé kezdetleges. De nekem nem is volt szükségem rá, hisz nem rendeltetésszerűen használtam, hanem inkább mint rajzprogramot. A Paint után lenyűgözött a filterek és effektek sokasága, mellyel "gyerekszemmel" nézve fantasztikus képeket lehetett létrehozni. Körülbelül olyan képeket készítettem, mint a gyermek, aki lerajzolja a szüleit és házukat zsírkrétával, pálcikaemberekkel, de ő azt hiszi róla, hogy valósághűen ábrázolt rajta mindent. Bár nem egészen, mert a gyerekrajzoknak megvan a sajátos bája, az én képeim viszont ezzel nem rendelkeztek. Egyszóval szörnyűek voltak.

Itt ugorjunk egy kicsit az időben. A következő évszám 2004, mikor is már főiskolás voltam, és sikerült bekerülnöm a főiskolai újság szerkesztőségébe. Itt tanultam meg a tördelőszerkesztést Quark 5.0-ás programon, illetve az alapvető DTP-s tudnivalókat. És itt került képbe megint a PS. Az újsághoz a képeket szerkeszteni kellett, színkorrigálni, megvágni. Ezt már nevezhetem talán úgy, hogy arra használtam a PS-t, amire való. Képszerkesztésre. Mellette persze a fősuli rendezvényplakátjait is a program használatával készítettem el, ami megint a rendszeres  filter/effekt alkalmazását eredményezte. Tutorialokat böngésztem, hogy hogy lehet lángoló betűket, fémes hátteret, fényeffekteket létrehozni. Tovább mélyedtem a PS rejtelmeibe. 

Ugrás. 2007. 
Főiskoláról kikerülve (nem önszántamból tegyük hozzá), az ott megszerzett tudás (nem az iskolapadban megszerzettekre gondolok) hasznomra vált.  Szórólapokat, rendezvényplakátokat, itallapokat készítettem szabad időmben, miközben a jelenlegi munkakörömben dolgoztam (könyvesbolti eladó...pffff). Saját pénzen beiratkoztam a Fontoló Stúdió Photoshop tanfolyamára, mert kíváncsi voltam, hogy hogy csinálják a profik. Mik a trükkök? Hogyan kell használni? 

A tanfolyam előtt úgy éreztem, mintha egy puzzle darabkáit már összetettem volna (mondjuk a sarkokat), de az összképet még mindig nem láttam. Utána viszont összeállt a kép. Nem mondom, hogy minden csínját-bínját ismerem a programnak, de 70%-ban már átlátom. Az pedig nekem éppen elég.

Valamit viszont kezdeni kellett ezzel a tudással. Mivel gyakorlattal nem rendelkeztem (legalább is a főiskolai rendezvényplakátokat, illetve a szórólapokat/itallapokat amelyeket kávéházaknak készítettem korántsem nevezném komoly referenciának), maradt a másfajta megmérettetés.

Így jutottam el a Worth1000.com oldalra.

Aki nem ismerné, ez egy netes közösség, ahova ingyenesen regisztrálva be lehet nevezni rövid határidős versenyekre (a témák megadásától számítva 48 órája van a versenyzőnek, hogy elkészítse a képét, melyet aztán a tagok 24 órán keresztül pontozhatnak 1-10-ig), melynek semmilyen tétje sincs, illetve nyerni sem lehet semmi kézzelfoghatót, maximum elismerést. Én ezzel kiegyeztem. 

Ide készültek az alábbi képek, amelyekkel dobogós helyezést értem el:

Egy kis magyarázat a képekhez.
Az első képnél az alábbi tevét kellett bárhogyan átdolgozni.

A második képnél, bármilyen óriás gépet kellett kreálni. Az "űrhajó" egy quad manipulálásával készült.
A harmadik képnél pedig a négy évszakot kellett egy képen ábrázolni. 

Úgy gondoltam, ezt a háttér információt szükséges megosztanom ahhoz, hogy megértsétek, hogy kezdetben hogyan álltam a fotózáshoz. Ugyanis, amikor tavaly tavasszal megkaptam a Nikont, akkor egyből, mindenféle fotózással kapcsolatos tudást nélkülözve nekivágtam a Margit-szigetnek, illetve Hűvösvölgynek, hogy én milyen frankó képeket fogok készíteni, egy DSLR géppel felszerelkezve.

Persze.

Ekkor szembesültem először a szomorú arányszámmal, amely esetemben 5% volt. Tehát az összes ellőtt képem közül 5% volt használható. De ez az 5% se úgy, hogy azok tökéletesek voltak, egyből mehettek a falra, hanem ezek is utómunkát igényeltek.

És itt követtem el a hibát. De ezt már csak utólag vagyok képes magamnak is bevallani. Ugyanis az feldolgozás során átestem a ló másik oldalára, mely szerint túlontúl hozzányúltam a képekhez. Felhúztam a saturációt, állítottam a kontrasztot, egyszerűen túldolgoztam. De muszáj volt, hisz akkor még ennyire se kaptam volna használható képeket. Kettőt megosztok (ez lenne az a bizonyos 5%), mert úgy gondolom szükséges megtudnotok, hogy miről is beszéltem. Látom a képek hibáit, úgyhogy nyugodtan lehet ekézni.

Most már ismerem a hibáim. Egy wannabe grafikus szemével szemléltem a képeket, ahelyett, hogy egy wannabe fotósként álltam volna hozzá az egészhez. Ezek után úgy gondolom, hogy a képekhez, csak olyan mértékben érdemes hozzányúlni, hogy az eredmény olyan legyen, melyet akár pár (tíz)ezer forint felszerelésre való áldozásával ne tudtunk volna létrehozni. Egy polarizációs szűrő, egy átmenetes szűrő, fehér egyensúly állítása, talán a kontraszt minimális manipulálása belefér. De az ilyen mértékű "barmolás", mint amit én végeztem, számomra már elfogadhatatlan.

Hiába no. Tanulok.

Úgy gondolom, ezek után megpróbálok minél inkább a kívánt eredményhez közelebbi képet készíteni, mintsem hogy a sz**ból várat emeljek.

A végére még egy bónusz videó, amely bemutatja, hogy egyébként lehet ezt ízlésesen is csinálni.

Ideális esetben (hétvége):
- Ma még nem fotóztál semmit. Nem szeretnél azzal foglalkozni, amíg én megfőzöm az ebédet?
Valóságban:
- Már megint azzal a sz*rral foglalkozol, ahelyett, hogy valami értelmes dolgot csinálnál?

Ideális esetben (születésnap/névnap/karácsony előtt):
- Úgy gondoltam, megleplek valami hasznos dologgal a gépedhez, csak én nem igazán értek hozzá. Mit szeretnél?
Valóságban:
- Nincs egy normális farmered/cipőd/ruhád, úgyhogy azt kapsz. Ha valamit szeretnél ahhoz a sz*rhoz, vedd meg magad!

Ideális esetben (új kiegészítő vásárlásánál):
- Tök jó! Megmutatod, hogy hogy működik?
Valóságban:
- Ez meg már megint minek kellett? Ahelyett, hogy valami értelmes dologra költöttél volna!

Ideális esetben (kirándulás/nyaralás):
- Te csak fotózgassál nyugodtan, én addig előkészítem a pikniket.
Valóságban:
- Nem tudnál gyorsabban haladni? Inkább hozhatnád az én hátizsákomat ahelyett, hogy minden méteren megállsz!

Ideális esetben (ha őt fotózod):
- Jó leszek így, vagy vegyek fel valami másik ruhát? Hogy üljek?
Valóságban:
- NE FOTÓZZ MÁR!

 Ideális esetben (modell fotózás/TFCD):
- Persze, menjél nyugodtan. Legalább érdekes embereket is megismerhetsz és gyakorolsz.
Valóságban:
- Persze, más csajokat fotózol. Én már nem is vagyok elég jó neked! Amúgy itthon is lenne egy csomó jobb dolgod. Például rendet rakhatnál a lomjaid között.

Ideális esetben (vélemény a képeidről):
- Tök jó! Lehet, hogy egy kicsit még gyakorolnod kell, de egy pár darabot már most is el tudok képzelni a nappaliban bekeretezve! 
Valóságban:
- Aha, jó. És ezzel szenvedtél ennyi ideig? 

(Szeretném leszögezni, hogy a fentieknek rám vetítve semmiféle valóság alapja nincs, az egész csupán a humort volt hivatott szolgálni. Igen drágám, Te az ideális esetet vagy hivatott reprezentálni...)

A mai nap ismét egy apró technikát szeretnék megmutatni, melyet a Youtube-on való bogarászásom közben fedeztem fel, és a hozzám hasonló kezdő fotós is sikerélményekkel gazdagodhat, mert pofás kis képeket lehet létrehozni, melynek csak a fantáziánk (és az otthon fellelhető tárgyak mennyisége) szabhat határt valamint egy kicsit jobban megismerhetjük a fényképezőgépünket is.

Eszközökből semmi extrém dologra nem lesz szükségünk, mindösszesen egy állványra (amennyiben nincs, próbáljuk meg stabilan elhelyezni a gépünket), egy fekete fotókartonra (vagy vászonra), egy elemlámpára (a legolcsóbb, 100Ft-os boltban kapható, kulcstartóra szerelhető, LED-es lámpa is megteszi), valamint természetesen a fényképezőgépünkre.

Mivel elég sötétre van szükség ennek a műveletnek az elvégzéséhez, ezért érdemes az esti órákra időzíteni a kísérletezést, amennyiben nincs teljesen besötétíthető helyiségünk. 

A fotókartont helyezzük egy sík felületre és helyezzük rá a fényképezendő tárgyat. A gépet rakjuk az állványra (vagy stabil helyre). Mivel hosszú expozíciós időt fogunk használni, ezért mindenképpen fontos, hogy a gomb lenyomása után ne nyúljunk a fényképezőgépünkhöz, különben a legapróbb bemozdulás is homályos képet fog eredményezni.

A gépet manuális módban fogjuk használni, tehát állítsuk ebbe az üzemmódba. Az expozíciós időt állítsuk minimum 15 másodpercre, de lehet több is, ezt majd kitapasztalod. A rekesznyílás értéke F22, vagy több, hisz azt szeretnénk, hogy mindenhol éles legyen a képünk, illetve ez kontrollálja, hogy mennyi fény jusson az érzékelőre. Minél nagyobb ez a szám, annál szűkebb a rekesznyílás, tehát annál kevesebb fény jut el. (Aki nem tudja, hogy ezeket hol lehet beállítani, az olvassa el a gépe használati utasítását, vagy nézze meg ezt a videót.)

Ezután fókuszáljunk a tárgyra, mivel le fogjuk kapcsolni a villanyokat, és utána már csak az elemlámpával fogunk tevékenykedni. Akinek nincs távkioldója, az állítsa be a fényképezőgépét időzített üzemmódba, mert mint már említettem, a gépnek stabilan kell állnia, az exponáló gomb megnyomásával pedig apró kis bemozdulást fogunk előidézni, bármennyire is próbálunk vigyázni.

Tehát összefoglalva:
- Tárgy a kartonon
- Manuális mód
- 15 másodperces (vagy hosszabb) expozíciós idő
- F22 (vagy több) rekesznyílás
- Fókusz a tárgyon
- Időzítő bekapcsolva (5mp elég)
- Elemlámpa a kézben

Ezután lekapcsolhatjuk a villanyokat, és megnyomhatjuk a gombot. (Itt a sötétben még segítségünkre lehet az elemlámpa, de a gomb megnyomása után kapcsoljuk le.) 

Ezután van 15 másodpercünk (vagy amennyire állítottuk a gépet) arra, hogy a tárgyat az elemlámpa segítségével különböző irányokból megvilágítsuk. Amennyiben nem szeretnénk fénycsíkokat látni a képen, ügyeljünk arra, hogy elkerüljük, hogy a lámpa az objektív felé forduljon.

Akinek érthetetlen volt, amit eddig írtam, az ebben a videóban megnézheti, hogy mire is gondoltam:

Mire is jó ez a technika?

- Jobban megismerhetjük vele a gépünket. Ez a legegyszerűbb lehetőség arra, hogy a manuális móddal kísérletezzünk, és látványos eredményt érjünk el.
- Tanulhatunk belőle a hosszú expozíciós időről. Próbáljuk ki, hogy a fényt az expozíció vége felé közeledvén beleirányítjuk az objektívünkbe, és elhúzzuk a tárgy előtt/körül. 
- A fények/megvilágítások természetéről is szerezhetünk belőle tapasztalatot. Hol kell hogy erősebb legyen a fény? Hol, hogy gyengébb? Fentről világítsuk meg inkább, vagy oldalról? Ezek mind hasznos információk lesznek a későbbiek folyamán.

Végül egy pár kép, amely ezzel a technikával készült (Forrás: flickr.com) :

Egy komoly dilemmával szembesültem mostanság. Mégpedig azzal, hogy melyik a jobb kép? Az előre beállított, vagy a "jó helyen, jó időben" pillanatképek. Vagy lehet-e ilyen különbséget tenni, hogy "jobb"?

A kérdés azután vetődött fel bennem, hogy megnéztem a Spektrumon sugárzott 3 részes Láthatatlan madárfotós című sorozatot. Gyönyörű film, fantasztikus képekkel. Máté Bence mesél benne kulisszatitkairól, munkásságáról.

Viszont.

Amíg nem láttam a filmet, kicsit elgondolkodtatott, hogy hogy készített ehhez hasonló képeket:

Mennyire kellett közel mennie a madarakhoz? Hogyan rejtőzködött? Egyáltalán mi a titka?
Nos, a harmadik részben lerántotta a leplet. A gép egy dobozban volt kihelyezve az itatóban, és ő hátrébb egy lesből irányította az elsütés pillanatát, miközben egy számítógép monitorán megnézhette az eredményt.
Kicsit úgy éreztem magam, mint a gyerek, mikor felfedik neki egy bűvésztrükk mutatványát.  Félreértés ne essék, Bence érdemeit elismerem, viszont megszűnt a kép varázsa. Legalább is számomra.

Vagy vegyük például a mostani National Geographic díjnyertes fotóját, Shikhei Goh képét a záporban egyensúlyozó szitakötőt:

Ki tudja megmondani, hogy nem egy előre beállított képről van szó? Mi van, ha távirányítással bekapcsolt egy locsolószerkezetet, miután beállította a szitakötőre a gépet? Nem a rosszmájúság beszél belőlem, hanem tényleg érdekel. Veszít-e a kép az értékéből?

2010-ben egy bizonyos José Luiz Rodriguez-t fosztottak meg az Év természetfotósa címtől, miután kiderült, hogy az alábbi képe beállított:

Rodriguez azt állította, hogy heteken keresztül állt lesben egy használaton kívüli karám mellett, csalihúst kihelyezve, mikor sikerült elkapnia ezt a pillanatot. Utóbb viszont kiderült, hogy idomított, bérelt farkast használt a kép elkészítéséhez. A fotó maga egyébként fantasztikus, ha ezt az aprócska háttér információt nem tudjuk.

De kell-e tudnunk?

Végére még egy kép Bencétől. Aki tudni akarja, hogy ennek mi volt a receptje, az IDE KATTINTVA megnézheti. (Akit nem érdekel az egész, az tekerjen a 23. perchez.)

Tehát két kérdésem lenne ezzel kapcsolatban:
- Kell-e tudnunk a kép készítésének hátterét, vagy az maradjon a fotós titka?
- Manipulálhatom-e ilyen mértékben a kompozíciót? (Teszem azt befogok egy bogarat valahol, felépítek egy tetszőleges hátteret, beállítom a fényképezőgépet, odahelyezem a bogarat és katt.) 

Ma arról fogok írni, hogy mikor használjunk beépített vakut.

Scott Kelby fotós szerint SOHA, mert gyenge minőségű, kemény fényt ad és az csak elrontja a képünket. Nos, ez teljes mértékben igaz. 

Viszont.

Vannak apró trükkök, mellyel lágyíthatjuk/irányíthatjuk a beépített vaku fényét, és így már egészen elfogadható eredményeket kapunk. Lehet venni gyári diffúzorokat, fényterelőket, de nem szükséges ezekre pénzt áldozni, mivel szinte nulla forintból, fél óra ráfordítással házilag is eszkábálhatunk ilyeneket. Ma a legegyszerűbbet fogom bemutatni, amely szinte minden körülmény között alkalmazható ha valami közeli témát szeretnénk lefényképezni és nem áll rendelkezésünkre megfelelő fény és eszköz. 

Összesen egy keményebb kartonlap (melynek egyik oldala fehér) vagy fehér műanyagdarab (lehet ez egy szétvágott flakon) és egy vágóeszköz szükségeltetik hozzá. Olyan MacGyveresen. 

Felnyitjuk a beépített vakut, a kartonlapot kivágjuk a vakut tartó résznél, becsúsztatjuk a vaku és a gépház közzé a papírt és egy kicsit meghajlítjuk felfelé. Ennyi. 

De hogy jobban lehessen érteni, itt egy 30 másodperces videó, mely érzékelteti, milyen kép készíthető vakuval, vaku nélkül és ezzel a fényterelővel ugyanarról a témáról. Szerintem az eredmény magáért beszél.

Fel szeretném hívni a figyelmeteket egy srácra, aki ötletes képeket készít, viszonylag egyszerű eszközökkel. 
Az ő neve Evan Sharboneau és a csatornája a Youtube-on PhotoExtremist néven fut, valamit blogja a www.photoextremist.com  oldalon érhető el. E-könyve is jelent meg, amelyben elég közérthetően magyarázza el a technikáit. Ennek a címe: Trick Photography and Special Effects. Az oldalán megrendelhető, illetve a leleményesebbek megtalálhatják máshol is a neten. (Nem akarok tippeket adni, úgyis mindenki tudja, hogy miről beszélek...)

Kedvcsinálónak egy videó tőle, melyben megmutatja hogyan készíthetünk olyan képet egy tárgyról, mintha az füstölne, de valódi tűz és füst nélkül.

 Az első bejegyzésemben említettem egy házi fénysátort (másnéven fotósátor vagy lightbox), amelyet IKEÁs alapanyagokból barkácsoltam össze 3.875 Ft-ból. Mondjuk ebbe nincs benne az oldalát lefedő papírlap, de azok max. 300 Ft-ba kerülnek, illetve helyettesíthető fehér vászonnal is. 
Azóta látom, hogy a váz ára felment, de így is megúszható az egész 5.000 Ft alatt, szemben a legolcsóbb gyári 10.000 Ft-os árral.

Ami szükséges hozzá:
- 1 db ANTONIUS váz (amikor én vettem 1.690 Ft volt, most 2.520)
- 2 db LAGRA spotlámpa izzóval (905 Ft darabáron + izzó)

 Az összeállítás gyerekjáték. Miután összeszereltük a vázat, a két oldalsó oldalát, illetve a hátoldalt lefedjük fehér kartonnal, vagy vászonnal. A tetejét is lefedhetnénk, én viszont azért hagytam nyitva, hogy az átkötő sínekre fel tudjam csiptetni a spotlámpákat. Az aljára pedig egy fehér lap volt lefektetve ívesen, és a hátsó laphoz támasztva.

Az egész összeállítva így néz ki:

És a képek, amelyek benne készültek:

A fehér egyensúlyhoz kicsit hozzá kellett nyúlnom, mivel a spotlámpába elég gyenge fények voltak beleszerelve (2 db 35W izzó).

 Végezetül egy pár tanács a használatához:
- Ne irányítsuk a fényt közvetlenül a tárgyra, mert úgy árnyékot fog vetni (lásd nekem a középső kép. Nem túl zavaró, de azért mégis csak jobb lett volna ha nincs ott. Bár mentségemre legyen mondva, hogy a kis "fickó" eléggé gyorsan mozgott és a gyorsabb exponáláshoz kellett a több fény, mert mint már említettem elég gyenge izzók voltak benne). Inkább az oldalsó lapokra fordítsuk, hogy az azok által visszavert fény oszoljon el a tárgyon.
- Használhatunk több fényforrást is. Nekem még egy fordítható fejes olvasólámpa volt a segítségemre, amelyet fentről be tudtam fordítani. Minél több a fény, annál kevesebb az árnyék, illetve annál kevésbé kell a képet szoftveresen korrigálni.
- Érdemes az alsó sínekre egy nagyobb darab kartont lefektetni, arra rakni hajlítva a fehér vagy tetszőleges színű kartont, különben a karton meghajolna és nem lesz egyenes a "talaj". Ez pedig csúnya árnyékokat eredményezhet. (Bár lehet ezt is Photoshopban vagy más képszerkesztőben korrigálni, de azért próbáljuk meg elkerülni a felesleges munkát.) 

Hát ennyi lett volna. Aki kiszeretné próbálni, annak hajrá. Ha meg már nem lenne szüksége rá, vagy nem jönne be neki, akkor a vázhoz még mindig vehet az IKEÁban fiókokat és frankó kis tároló lehet belőle.

Kezdő vagyok. És csóró. Ezt nem árt előre leszögezni.
Viszont vannak ötleteim és fényképezni szeretnék.

Minden fotós kezdte valahogy, és itt most az én kezdetemet olvashatjátok, illetve folyamatában a fejlődésemet. Legalább is remélem, hogy lesz fejlődés.

Szeretném leírni az ezidáig összegyűjtött felszerelést, amivel nekivágok ennek a kalandnak.
Első és legfontosabb a gépváz. Egy Nikon D200-al rendelkezem, amelyet Tesóméktól kaptam születésnapomra használtan egy Nikon AF-S DX 55-200mm-es objektívvel használtan. Az obi autofókusza kicsit zajos (meg kellene nézetnem), viszont szép tiszta képet készít.
Ehhez vettem még egy Nikkor 35-80mm-es objektívet a Vaterán 3000 Ft-ért, ami szerintem jó vétel volt. Gyors az autofókusz, tiszta, éles képet készít.
Állványra is szükségem volt, úgyhogy ezt is a Vaterán vettem egy névtelen 160 cm max. magassággal rendelkezőt 3000 Ft-ért. Könnyű és emiatt nem a legstabilabb, viszont tiszta, szélcsendes időben, vagy beltérben alkalmazva jó szolgálatot tesz.
Ezek után szintén a Vaterán vettem makró előtét lencse szettet (4db:+1,+2,+4,+10 dioptriásak) 8450 Ft-ért. Pénzem nincs egyenlőre makró objektívre, de nem is igazán van szükségem rá. Egyenlőre ez is jó szolgálatot tesz.
A következő beruházásom egy National PE-300-as vaku volt 1500 Ft-ért. Erős fényű, megbízható, csak egyetlen hibája, hogy nem lehet vertikálisan dönteni, tehát mindenképp előrefelé adja le a fényt, ha a gépvázon van, valamint a kábel is rövid hozzá. Ezt kiküszöbölendő vettem hozzá egy 5m vaku hosszabbító kábelt 3200 Ft-ért, így kellő távolságba el tudom tartani a géptől, valamint egy 125cm-es Hama állványt 3200 Ft-ért a Saturnból, melyre majd egy kis buherával rá tudom erősíteni (poszt erről később).
Egy DÖRR vezetékes távkioldót is szereztem 3000 Ft-ért a Digitcam-től, hogy ne kelljen állandóan a géphez piszkálni. Egy elsütő gomb van rajta, illetve egy rögzítő, ha az ember esetleg Bulb módban szeretne fényképezni (jól jön majd a hosszú expós fotóknál, illetve az éjszakai fényképezésnél). 
A következő dolog a sorban egy 0.45x super wide előtét lencse,  az Ebay-ről vásárolva, Amerikából postaköltséggel cirka 4000 Ft-ért. Azt hittem a képek sarkánál 35mm-en használva homályos lesz a kép, vagy belelóg a lencse pereme és vignettál, de nem. Úgyhogy ez is jó vételnek tűnik egyenlőre.
Úton van még egy ND10-es szűrő, szintén az Ebay-ről rendelve, kb. 4000 Ft-ért postaköltséggel. Ez majd a hosszú záridős képeknél fog jó szolgálatot tenni.
Amit még meg kell említenem, az egy házilag készített fénysátor, IKEÁ-s alapanyagokból összebarkácsolva 3900 Ft-ból. Erről a következő posztban bővebben.
Végül, de nem utolsó sorban a felszerelést cipelnem is kell, ehhez pedig egy Hama Spirit fotóstáskát választottam, ugyancsak a Vateráról 3200 Ft-ért. Kicsi, könnyen hordozható, de a benne elhelyezett variálható rekeszeknek hála, igencsak praktikus.

Tehát eddig a felszerelésem, ami "korántsem" nevezhető profinak összesen 39450 Ft-ot kóstál, melybe ugyebár a váz nem tartozik bele.

Diffúzorokat, fényterelőket házilag fogok hamarosan barkácsolni hozzá, melyek leírását közzé is teszem majd.

Lehet oltogatni, hogy mennyire gagyi, meg egy jó állvány ezerszer többet ér, mint húsz olcsó, de mint már mondottam csóró vagyok. Ezeket a felszereléseket is fél év alatt sikerült összeszednem, mivel minimálbérből élek Budapesten, albérletben, és sajnos nem tehetem meg, hogy havonta tízezreket áldozzak a hobbimra. 

De van bennem tenni akarás, kellően elszánt vagyok, és úgy hiszem, hogy elsősorban az ötlet, és a felkészülés a legfontosabb, aztán következik a technika. Legalább is remélem. Aztán majd meglátjuk.