A mai napra megint csak egy kínzó kérdés jutott, miszerint milyen mértékben szabad a fotóinkat manipulálni? Csak a színeket korrigáljuk, vagy tüntessük el az oda nem illő tárgyakat, esetleg helyezhetünk oda más dolgokat is? Mikortól válik a dolog mesterkélté, csúszik át a grafikai alkotás térfelére?

Egy kis "történelemmel" kell kezdenem:
Kb. 1998-ben találkoztam először a Photoshoppal. Az akkori verziószám az 5.0-ás volt és eléggé kezdetleges. De nekem nem is volt szükségem rá, hisz nem rendeltetésszerűen használtam, hanem inkább mint rajzprogramot. A Paint után lenyűgözött a filterek és effektek sokasága, mellyel "gyerekszemmel" nézve fantasztikus képeket lehetett létrehozni. Körülbelül olyan képeket készítettem, mint a gyermek, aki lerajzolja a szüleit és házukat zsírkrétával, pálcikaemberekkel, de ő azt hiszi róla, hogy valósághűen ábrázolt rajta mindent. Bár nem egészen, mert a gyerekrajzoknak megvan a sajátos bája, az én képeim viszont ezzel nem rendelkeztek. Egyszóval szörnyűek voltak.

Itt ugorjunk egy kicsit az időben. A következő évszám 2004, mikor is már főiskolás voltam, és sikerült bekerülnöm a főiskolai újság szerkesztőségébe. Itt tanultam meg a tördelőszerkesztést Quark 5.0-ás programon, illetve az alapvető DTP-s tudnivalókat. És itt került képbe megint a PS. Az újsághoz a képeket szerkeszteni kellett, színkorrigálni, megvágni. Ezt már nevezhetem talán úgy, hogy arra használtam a PS-t, amire való. Képszerkesztésre. Mellette persze a fősuli rendezvényplakátjait is a program használatával készítettem el, ami megint a rendszeres  filter/effekt alkalmazását eredményezte. Tutorialokat böngésztem, hogy hogy lehet lángoló betűket, fémes hátteret, fényeffekteket létrehozni. Tovább mélyedtem a PS rejtelmeibe. 

Ugrás. 2007. 
Főiskoláról kikerülve (nem önszántamból tegyük hozzá), az ott megszerzett tudás (nem az iskolapadban megszerzettekre gondolok) hasznomra vált.  Szórólapokat, rendezvényplakátokat, itallapokat készítettem szabad időmben, miközben a jelenlegi munkakörömben dolgoztam (könyvesbolti eladó...pffff). Saját pénzen beiratkoztam a Fontoló Stúdió Photoshop tanfolyamára, mert kíváncsi voltam, hogy hogy csinálják a profik. Mik a trükkök? Hogyan kell használni? 

A tanfolyam előtt úgy éreztem, mintha egy puzzle darabkáit már összetettem volna (mondjuk a sarkokat), de az összképet még mindig nem láttam. Utána viszont összeállt a kép. Nem mondom, hogy minden csínját-bínját ismerem a programnak, de 70%-ban már átlátom. Az pedig nekem éppen elég.

Valamit viszont kezdeni kellett ezzel a tudással. Mivel gyakorlattal nem rendelkeztem (legalább is a főiskolai rendezvényplakátokat, illetve a szórólapokat/itallapokat amelyeket kávéházaknak készítettem korántsem nevezném komoly referenciának), maradt a másfajta megmérettetés.

Így jutottam el a Worth1000.com oldalra.

Aki nem ismerné, ez egy netes közösség, ahova ingyenesen regisztrálva be lehet nevezni rövid határidős versenyekre (a témák megadásától számítva 48 órája van a versenyzőnek, hogy elkészítse a képét, melyet aztán a tagok 24 órán keresztül pontozhatnak 1-10-ig), melynek semmilyen tétje sincs, illetve nyerni sem lehet semmi kézzelfoghatót, maximum elismerést. Én ezzel kiegyeztem. 

Ide készültek az alábbi képek, amelyekkel dobogós helyezést értem el:

Egy kis magyarázat a képekhez.
Az első képnél az alábbi tevét kellett bárhogyan átdolgozni.

A második képnél, bármilyen óriás gépet kellett kreálni. Az "űrhajó" egy quad manipulálásával készült.
A harmadik képnél pedig a négy évszakot kellett egy képen ábrázolni. 

Úgy gondoltam, ezt a háttér információt szükséges megosztanom ahhoz, hogy megértsétek, hogy kezdetben hogyan álltam a fotózáshoz. Ugyanis, amikor tavaly tavasszal megkaptam a Nikont, akkor egyből, mindenféle fotózással kapcsolatos tudást nélkülözve nekivágtam a Margit-szigetnek, illetve Hűvösvölgynek, hogy én milyen frankó képeket fogok készíteni, egy DSLR géppel felszerelkezve.

Persze.

Ekkor szembesültem először a szomorú arányszámmal, amely esetemben 5% volt. Tehát az összes ellőtt képem közül 5% volt használható. De ez az 5% se úgy, hogy azok tökéletesek voltak, egyből mehettek a falra, hanem ezek is utómunkát igényeltek.

És itt követtem el a hibát. De ezt már csak utólag vagyok képes magamnak is bevallani. Ugyanis az feldolgozás során átestem a ló másik oldalára, mely szerint túlontúl hozzányúltam a képekhez. Felhúztam a saturációt, állítottam a kontrasztot, egyszerűen túldolgoztam. De muszáj volt, hisz akkor még ennyire se kaptam volna használható képeket. Kettőt megosztok (ez lenne az a bizonyos 5%), mert úgy gondolom szükséges megtudnotok, hogy miről is beszéltem. Látom a képek hibáit, úgyhogy nyugodtan lehet ekézni.

Most már ismerem a hibáim. Egy wannabe grafikus szemével szemléltem a képeket, ahelyett, hogy egy wannabe fotósként álltam volna hozzá az egészhez. Ezek után úgy gondolom, hogy a képekhez, csak olyan mértékben érdemes hozzányúlni, hogy az eredmény olyan legyen, melyet akár pár (tíz)ezer forint felszerelésre való áldozásával ne tudtunk volna létrehozni. Egy polarizációs szűrő, egy átmenetes szűrő, fehér egyensúly állítása, talán a kontraszt minimális manipulálása belefér. De az ilyen mértékű "barmolás", mint amit én végeztem, számomra már elfogadhatatlan.

Hiába no. Tanulok.

Úgy gondolom, ezek után megpróbálok minél inkább a kívánt eredményhez közelebbi képet készíteni, mintsem hogy a sz**ból várat emeljek.

A végére még egy bónusz videó, amely bemutatja, hogy egyébként lehet ezt ízlésesen is csinálni.